Joe Biden szerint Putyin teljesen elszámította magát
Joe Biden egy interjú során kifejtette, szerinte Putyin "racionális ember, aki jelentősen elszámította magát" - számolt be a Bloomberg.
Joe Biden egy interjú során kifejtette, szerinte Putyin "racionális ember, aki jelentősen elszámította magát" - számolt be a Bloomberg.
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója cáfolta azokat az állításokat, amelyek szerint beszélt Vlagyimir Putyinnal, mielőtt tweetelte volna vitatott ukrán-orosz béketervét - írja a Sky News.
Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese keddi Telegram-bejegyzésében úgy vélekedett, hogy "a kijevi őrültek" nagy hatótávolságú sorozatvetőkkel való ellátása "a leggyorsabb módja az ukrajnai konfliktus egy világháború visszafordíthatatlan következményeihez való eszkalálódásának".
Oroszország kész a párbeszédre a zaporizzsjai atomerőműről - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor kedden Szentpéterváron fogadta Rafael Grossit, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatóját.
Orosz terroristák elrabolták hétfőn a zaporizzsjai atomerőmű emberi erőforrásokért felelős vezérigazgató-helyettesét, Valerij Martinyukot, ismeretlen helyen tartják fogva, és valószínűleg kínozzák - közölte kedden az ukrajnai atomerőműveket működtető Enerhoatom vállalat.
A Nissan csatlakozott a Toyotához, és úgy döntött, hogy teljesen kivonul Oroszországból, ami Japán második legnagyobb autógyártójának nagyjából 100 milliárd jenbe (687 millió dollár) fog kerülni.
Az Institute for the Study of War (ISW) szokásos napi beszámolóinál magyar idő szerint vasárnap éjjel sokkal részletesebb jelentéssel jelentkezett, amelyben arról ír, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnököt már az orosz háborúpárti közösségből és katonai bloggerek részéről is kritikák érik a Krími híd felrobbantása után.
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök közölte: Fehéroroszország és Oroszország közös katonai alakulatot vet be, válaszul az ország nyugati határain tapasztalható feszültség súlyosbodására – írja a Belta fehérorosz hírügynökség alapján a Reuters.
A brit védelmi minisztérium hétfő reggel is közzétette hírszerzési jelentését.
Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő kizárta annak lehetőségét, hogy Oroszország atomcsapással válaszolna a Krími hidat ért szombati támadásra – írja a CNN a RIA Novosztyire hivatkozva.
Ukrán mérnökök helyreállították az orosz megszállás alatt álló zaporizzsjai atomerőmű külső áramellátását - közölte vasárnap az Energoatom ukrán állami atomenergetikai vállalat.
Vlagyimir Putyin orosz elnök azzal vádolta Ukrajnát, hogy megtámadta a Krími hidat, mondván, hogy ez "terrorcselekmény" volt - írja a BBC.
Minden frontszakaszon visszaverték az orosz erők az összes támadási kísérletet az elmúlt nap folyamán, az ukrán hadsereg a déli frontszakaszon az elszenvedett veszteségek miatt már nem is próbálkozott komolyabban az előrenyomulással - jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve.
Az orosz elnök fokozott biztonsági készültséget írt elő a Krímbe vezető hídnál, illetve az orosz áram- és földgáz infrastruktúránál. Közben az oroszok szerint a közúti forgalom mellett már vonatok is közlekednek a megsérült hídon.
Az ukrán GDP 30 százalékkal zuhant az első kilenc hónapban – írja a Guardian a kijevi gazdasági minisztérium szombati bejelentése alapján.
Korlátozott mennyiségű üzemanyag van az orosz kézben lévő zaporizzsjai atomerőmű generátorainak működtetéséhez – közölte szombaton az ukrán Energoatom vezére.
A NATO-nak többet kellene tennie a közös biztonságért, hogy megvédhesse magát Oroszországgal és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szemben - mondta Christine Lambrecht német védelmi miniszter szombaton Litvániában.
Az orosz védelmi minisztérium néhány órával a Krími hídon történt robbanás után bejelentette, Szergej Szurovikint nevezték ki főparancsnoknak az ukrajnai „különleges katonai művelet” élére – írja a Sky News.
Szergej Akszjonov, a Krím helyi közigazgatásának Moszkva által kinevezett vezetője bejelentette, újraindult a közúti közlekedés a Krími (Kercsi) hídon – írja a Sky News.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videóüzenetben számolt be arról, milyen nagyságú területet szereztek vissza az ukrán erők ezen a héten, illetve a háborús során eddig. Közben Oroszország továbbra is ukrán nagyvárosokat támad.
A mai kormányinfón elhangzottak alapján a speciális adózásási formát választó egyéni vállalkozók könnyebben...
Az Északkelet-Ausztráliában található Nagy-Korallzátony még az űrből is fantasztikus látványt nyújt, de a jelentősége...
"Ne hagyjátok, hogy kicsinyes érdekek mozgassanak benneteket." A Budapesti Corvinus Egyetem az idei diplomaosztóra Szabó...
A rövidesen, egészen pontosan 2024. augusztus 1-én hatályba lépő (és utána több lépcsőben alkalmazandóvá váló)...
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
Nagyon terjed az Egyesült Államokban az új e-mailes átverések, amik pofonegyszerűek, mégis végtelenül hatásosak....
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.